A Szentkút-völgye szenthely és Boldogasszony kápolna története, valamint megújulásának folyamata a helyi, pár főből álló lokálpatrióta csoportból alakult Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány eredményein lehet végig követni.
A szenthely története a XIX. századig nyúlik vissza, írásos dokumentumok és régi katonai térképek igazolják a hely létezését. A Szűzanya kinyilatkoztatásakor az imádságot és a bűnbánatot kérte gyermekeitől. Könnycseppjeiből forrás keletkezett, amely a régi időkben és napjainkban is betegek gyógyulnak.
A 2001.-ben alakult alapítvány munkája, no meg a sok segítőkész ember összefogásából kiépült a szenthely, és forrás környéke páratlan szép környezetben. Szép erdő, termékeny szántóföldek és tisztavizű forrás fogja közre a 2002.-ben megkezdett, majd 2004.-ben Boldogasszony tiszteletére felszentelt kápolnát.
A hajó formájú kápolnát Dr. Veres András püspök atya szentelte fel, több mint 2000 munkaóra, s rengeteg ember közreműködésével épült érték a XXI. század emberének, nemzetünk örökségeként. 2005.-ben pályázat útján felépült a kápolnát és a települést összekötő makadám út.
A szenthely és kápolna 2007. évtől a Mária Út zarándokútvonal kiemelt állomása. Ugyanezen évtől szervezetünk szervezésében elindítja a motoros zarándoklat elnevezésű programját, melyet immáron hagyományos módon minden év májusában Motoros Búcsú –ként rendezi meg.
A zarándokhely és a kápolna, valamint a hozzátartozó infrastruktúrái folyamatos fejlesztés alatt álnak az ideérkező látogatók megelégedésére. Az alapítványt és munkáját támogathatja ön is adója 1%-val, vagy felajánlásaikkal a szervezet elérhetőségein. Örömmel fogadjuk a szenthelyen!
Dicsértessék a Jézus Krisztus!
Tisztelettel köszöntjük a Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány honlapján!
A Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány Alapítói és Kuratóriuma több, mint 20 éve munkálkodik szüntelenül a 2000 -ben feltárt elfeledettnek vélt, régi iratok és a népi hagyományban tovább élő szenthely felélesztésén, a köztudatba való bevezetésén.
Az elmúlt évek munkálatainak egyik kiemelt eredménye a 2004-ben felszentelt Boldogasszony kápolna és a szenthely környezetének kialakítása, folyamatos karbantartása, továbbá a minden évben megrendezésre kerülő ünnepi szentmisék és a kiemelt események, meghirdetett zarándoklatok.
Látogasson el Ön is a 21. század megújuló szenthelyére, ahol Dr. Veres András szavait idézve: "az ég a földdel egybeér!"
Több, mint 20 éve a hit szolgálatában!
___________________________________________________
Tisztelt zarándokok!
Kedves barátaink!
„Üzenem a jövőbeli gyermek nemzedéknek Magyarországon, hogy tiszteljék hazájukat és becsüljék, hogy ezen a földön élhetnek. Őrizzétek meg értékeit és emlékeit! Beszéljetek róla úgy, mintha kincs lenne!"
( II. Rákóczi Ferenc )
Tisztelt érdeklődők! Kedves barátaink!
A II. Rákóczi Ferenc - emlékévben (2020) első alkalommal került sor a vezérlő fejedelemről történő megemlékezésre itt Ecséden. Az ünnepség során megerősítést nyert, hogy a megemlékezést folytatni kell. Ezért az eddigi évek hagyományát követve idén is megrendezésre kerül a II. Rákóczi Ferenc - megemlékezés 2023. szeptember 23-án (szombat) délután 15°° órai kezdettel az ecsédi Mindenszentek római katolikus templomban. ⛪
📜 Több irat és feljegyzés bizonyítja a fejedelem Ecséd településen történt tartózkodásáról és átutazásáról, ugyanis a településünk hadi útvonal része volt a Felvidékre. Sajnálatosan ezen látogatásokról megemlékezés nem történt az elmúlt évtizedekben, sőt évszázadokban, valamint emléktábla sem őrzi emlékét. Ezt az áldatlan állapotot megelégelve több helyi civil szervezet közösen, összefogva kezdeményezte a megemlékezést. Nagy öröm számunkra, hogy ebben az évben (a Rákóczi-szabadságharc kezdetének 320. évében) megvalósult az a törekvés, miszerint emléktáblát és szobrot avattunk a megemlékezés keretében.
A szobrot a Rákóczi Szövetség és Turi Török Tibor művész úr ajánlotta fel. Díszvendég: Dr. Latorcai Csaba területfejlesztési miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár. 📜
Megemlékezés - Felvonulás - Szoboravatás
Helyi civil szervezetek kezdeményezésében szervezett és kuruc hagyományőrzők közreműködésével megvalósuló nagyszabású megemlékezésre és szoboravatásra hívunk és várunk mindenkit szeretettel!
Emlékezzünk együtt a dicső II. Rákóczi Ferenc vezérlő fejedelemre és az általa vezetett dicső szabadságharcra!
Üdvözlettel: A Szervezők
Örömmel állunk eme remek kezdeményezés mellé és nyújtunk segítséget a szervezésben.
Fontos, hogy a településünk és nemzetünk hagyományairól, népi-, és vallásos értékeinkről, neves személyekről méltóképpen tudjunk megemlékezni és továbbadni a jövő generációjának.
Ezért örömmelcsatlakozott a kezdeményezéshez a Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány, mint helyi civil szervezet, aki több, mint 20 éve a hit szolgálatába munkálkodik!
A program:
- Az ünnepség a hagyományőrzők bevonulásával kezdődik, majd a megnyitóval, valamint történelmi felvezetővel folytatódik.
- A megemlékező műsor a Richter Gedeon Általános Iskola tanulói és meghívott előadók előadásában kerül sor a templomban, utána
- Rövid felvonulással egészítjük ki az ünnep szabadtéri programjait, ugyanis a Heves Vármegye második legöregebb hídjához vonulva emlékezzünk a hajdanán áthaladó kuruc hadseregre és a vezetőjükre, a vezérlő fejedelemre.
- Visszatérve folytatódik a program Kacus Néptánc Együttes bemutatójával, a szobor megszentelésével, a díszvendég ünnepi beszédével, korabeli ágyúval történő díszlövéssel.
- Az esemény a zárógondolatokkal és himnusszal fejeződik be.
Az eseményt érintő esetleges változtatások jogát fenntartják!
Mindenkit szeretettel hívnak és várnak a Szervezők!
Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány Kuratóriuma sk.
IMÁDKOZZUNK MAGYAR NEMZETÜNKÉRT ÉS A BÉKÉÉRT!
IMA A HAZÁÉRT
"Én Uram, Istenem, vigyázz ránk!
Ne hagyjad elveszni a Hazát!
Sírva kér két szemünk, Irgalmazz minekünk!
Emeld fel magadhoz Nemzetünk!
Szeretet fénye ég bennünk!
Mig élünk hiszünk és remélünk!
Vigyázz ránk, nyújtsd kezed,
Oltalmazd népedet
Az õsi Magyar Nemzetet!
Szûzanyánk szeplõtlen Mária,
Hozzád száll sok magyar sóhaja,
Kérd értünk Fiadat,
Megváltó Urunkat,
Védje s õrizze Országunkat!
Mig igaz magyar él a földön,
NEM HAGYJUK,HOGY A ROSSZ LEGYÕZZÖN!
Bármi volt, bármi lesz,
A magyar magyar lesz,
Így éled újjá a Nemzet!"
___________________________________________________________
Tisztelt Zarándokok! Kedves Barátaink!
A NEA Egyedi pályázati (NEAE-KP-1-2022/1-000121 azonosítószámon nyilvántartásba vett támogatási kérelem ; 3.200.000-, Ft összegű vissza nem térintendő támogatás) támogatásból a Boldogasszony kápolna állagmegőrzésének céljából megvalósuló munkálatok az elő tetőszerkezet és a lépcsőszerkezet burkoló lappal történő lefedésével, burkolásával befejeződött. Bár vannak még kisebb - nagyobb feladatok, amik majd a kiemelt eseményünket követően kerülnek elvégzésre, megoldásra, de eddigi eredmény szép és magért beszél.
Köszönjük a kivitelezést mind a tetőszerkezet, mind a lap burkolását. Köszönjük, hogy ezzel is szebbé és időt állóbbá tehettük a kápolna bejáratát.
Isten áldása kísérje a munkálatok végzőit!
Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány Kuratóriuma sk.
__________________________________________________
Köszönjük a segítségüket és támogatásukat a
Zalakerámia Zrt. -nek, akik termék támogatásukkal segítették azon törekvésünket, hogy a Boldogasszony kápolna lépcsőszerkezete biztonságos, és időtálló legyen!
Köszönjük!
_________________________________________________________________________________________
Tisztelt látogatók!
Kedves zarándokok!
! Az elmúlt évek során az alapítvány kuratóriuma sok tapasztalatot gyűjtött a szenthely látogatásával kapcsolatosan. Mivel a Szentkút-völgye szenthely gondnokságát, karbantartását az alapítványunk látja el, a tapasztalatokat összegezve az alábbi tájékoztatást tesszük közzé!
Előjáróban tudni kell, hogy a szenthely: a zárt terület és a parkoló nem közterület!
A zarándokhely egész területre kiterjedő általános használati feltételeit az alapítvány kuratóriuma hivatott meghatározni, ezért kérjük a kihelyezett tájékoztatóban foglaltak maradéktalan betartását! !
A folyamatos kamera felvételek mellett helyszíni ellenőrzéseket is végzünk, azzal a céllal, hogy ezen egyszerű és alapvető szabályokat a szenthely használatával kapcsolatosan maradéktalanul be is tartsák. Minden a pontban meghatározott előírás megszegése eljárást vonhat maga után!
A Szentkút-völgye a zarándokok és túrázók által látogatott szenthely, közösségünk közös értéke, az itt élők egyik látogatható helye. Óvjuk közösen és vigyázzunk rá!
Megértésüket köszönjük!
Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány
Kuratóriuma sk.
_____________________________________________________________________________________
Honlapunk folyamatosan frissül, igyekszünk a ránk váró fizikai és szervezési munkálatok mellett mindig tájékoztatni a látogatókat, új és tartalmas információkkal, addig is türelmüket és megértésüket kérjük!
Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány
Kuratóriuma
Tájékoztatunk minden kedves látogatót és érdeklődő zarándok testvéreinket, hogy a szenthely és az alapítvány immáron a facebook népszerű közösségi oldalon is elérhető!
Szűzanyánk elnem múló szerettével várunk továbbra is mindenkit a szenthelyen!
Levélcím / Postal address: Hungary - 3013 Ecséd, Akácfa u. 36.
Telefon / Telephone: +36-37 / 358 - 047; +36-30/375-9255
E-mail: szentkutvolgye@gmail.com ;
Felhívás!
Kedves Barátaink, az alapítvány kuratóriuma a 2016. évi többszörös jubileumi év sokrétű feladatai mellett nagy figyelmet fordít a szenthelyet és a települést összekötő útszakasz kezelésére, és javítására. Hiszen a 10éve megépült útnak az állapota igen csak megromlott, főképp a rossz idő alkalmával tapasztalható.
Az alapítvány anyagi lehetőségei végesek, ezért a kuratórium döntése nyomán jó szándékú, és segítőkész emberek, szervezetek támogatását kéri, hogy az idei 10. motoros zarándoklat előtt, április hónapban rendbe tehessük, javíthassuk.
Aki segíteni szeretne, íme az alapítvány számlaszáma: OTP 11739054-20128081 ; a megjegyzés rovatba kérjük beírni: 'útjavítás' !
Segítségüket előre is köszönjük!
Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány Kuratóriuma sk.
Kedves Barátaink!
Adója 1% felajánlásával támogassa Alapítványunk további munkáját!
Segítséget megköszönve,
Alapítvány Kuratóriuma sk.